IT alapok, nagyvállalatoknak
mutasd a Website-otA Frontside csapatával már régóta dolgozunk együtt, jó ideig irodai “lakótársak” is voltunk, hiszen közös irodán osztoztunk. Mondhatjuk, hogy nem csak szakmai de baráti kapcsolat is kialakult a két cég között. Így mikor elkezdték a FrontX-et is építeni, természetesnek hatott, hogy minket kérnek fel a brand kereteinek megalkotására. Mi pedig a legnagyobb örömmel vágtunk bele az újabb közös projektbe.
A FrontX a Frontside informatikai szolgáltatóból vált ki 2021 végén. Célja, hogy a magyar biztosítói és nagyvállalati szektort hatékonyan támogassa digitális transzformációjában, folyamat automatizációjában és informatikai üzleti alaprendszereinek cseréjében. Ehhez üzleti és IT oldali projektvezetői, üzleti elemzői és technológiai tudása adja az alapot, nagyvállalati felsővezetői tapasztalattal ötvözve.
"A FrontX volt az egyik kedvenc projektem. A megrendelő csapatával már korábban is dolgoztunk, így tudtam, hogy a tervezés most is gyors és gördülékeny lesz velük! A kedvenc részem a tervezés során a logó volt, ahol valami olyat szerettünk volna alkotni, ami egyszerű, de mégis egyedi."
Hogy készülnek a logóvázlatok?
A projektet az ügyféllel közös, branding workshoppal kezdtük ahol mélyebben megismerhettük az új cég ügyfélkörét. Majd közösen állítottuk fel a hangnemet a kommunikációjukban. Fontos szempont volt, hogy a Frontsidenon belül már több éves szakmai tapasztalat áll a szektorban a cég mögött. Ezt a profizmust pedig az arculatnak is tükrözni kellett. Mindezt pedig olyan formában közvetítve amely kicsit feloldja a corporate képet és közvetlenül, partneri módon szól leendő és meglévő ügyfeleik felé.
A FrontX-hez készített logotípia egyszerű, de ugyanakkor határozott megjelenést kapott. Mindezt pedig a benne lévő lekerekített kivágások teszik oldottabbá és megjegyezhetőbbé. Ez a formavilág köszön vissza végig az arculat kiegészítő, díszítő elemein így adva az egész design számára letisztult és professzionális érzetet. Játékos módon töri meg néhol egy-egy hurokban kavargó nyíl vagy szabadkézi rajzot idéző aláhúzás, melyekkel a megközelíthetőség és közvetlenség is előtérbe kerül.
IT alapok, nagyvállalatoknak
Go to WebsiteA Frontside csapatával már régóta dolgozunk együtt, jó ideig irodai “lakótársak” is voltunk, hiszen közös irodán osztoztunk. Mondhatjuk, hogy nem csak szakmai de baráti kapcsolat is kialakult a két cég között. Így mikor elkezdték a FrontX-et is építeni, természetesnek hatott, hogy minket kérnek fel a brand kereteinek megalkotására. Mi pedig a legnagyobb örömmel vágtunk bele az újabb közös projektbe.