Gyermekkoromban kreatív környezetben nőttem fel. Szüleim a szocializmus szűkös lehetőségeiben is keresték azokat a megoldásokat, akár a házunk bútorzatában, kialakításában, használati tárgyakban, akár az öltözködésben, amelyek túlmutattak a kor adta lehetőségeken. Több volt az igényük a minőségre, mint ami elérhető volt a boltban, vagy amire pénzük lett volna.
Ezt a űrt kreativitással hidalták át, amely az évek során rám is átragadt. Kora felnőttkoromra az igény a szép vizuális környezetre csak növekedett, ezért sodródtam a tervezőgrafikai és tipográfiai pályára.
Mára ez az igény hitté erősödött, amely hit segít abban, hogy tegyek azért, ne csak a legszűkebb környezetem vizuális kultúrája legyen rendben, hanem az egyre távolabbi környezetemé is.
Ezt szolgáljuk csapatommal a zwoelfben, és ezért jött létre a brandguide is, hogy erre a változásra még nagyobb hatásunk lehessen. Talán jó úton haladunk, de van még mit tenni...
Etyeken élek a feleségemmel, Gabival, sokat sétálunk a kutyánkkal, Mankával. Szeretek kertészkedni, „asztaloskodni”, két kézzel is alkotni a digitális alkotás mellett. A kerékpározás is fontos, a legmesszebb ameddig eljutotam két keréken, az Róma, napi rekordom pedig 320 km tekerés. 💪